Heti két délután a csoda babysitterünk hozza el a gyerekeket az intézményekből és vacsoráig vigyáz rájuk. Ezeket az időket MINDIG NAGYON tudatosan igyekszem kihasználni. Hónapok óta vagy dolgoztam vagy a coaching tanfolyamra tanultam vagy gyakoroltam a coachingot, beszereztem a gyerekeknek a beszereznivalót, takarítottam, ha már nagyon muszáj volt, max egy órát sétáltam a végén, hogy kigyalogoljam magamból a kigyalogolnivalót.
Eléggé elfáradtam. A múltkor mondtam az én Drágámnak, hogy azon gondolkodom, hogy ma majd hogy tudom kimaxolni a délutánt. És a válasz: menj el wellnesselni!
Baaazzzzzzz…… Ezt miért nem mondtad hamarabb?!?!?
Régen, nagyon régen jártam én, talán igaz sem volt… de aztán a második gyerek, a munkába visszatérés, pandémia, zárások, széthullás – már teljesen lekerült az elméleti listámról is…
Na szóval ma munka után szaunáztam, gőzfürdőztem és jakuzziztam…
Két hangsúlyos megállapítást tettem.
1. Rajtam kívül kizárólag férfiak pihengettek ott.
2. Szintet léptem a testem elfogadásában.
Az elsőt nem is nagyon fejtegetném tovább. Koncentráljunk a jó dolgokra.
Sok-sok évvel ezelőtt azonos szituban takargattam magam, görcsösen figyeltem hogy behúzzam a hasam, hogy nézek ki ülve, ki fog rám nézni mikor kimászok a medencéből, hülyén fogok-e kinézni – egy 8 kg-val könnyebb, feszesebb, fiatalabb testben…
Most pedig nem csak hogy mindezek nem jutottak eszembe, de mikor lepillantottam itt-ott viharvert porhüvelyemre, kifejezetten szeretettel gondoltam rá. Átélt ezt-azt mostanában, szolgál minden helyzetben, nem hagy cserben, gyorsan regenerálódik, nem akadályoz semmiben, ami nekem fontos, szereti ha szeretve van. Hálás vagyok érte!!! 🥰
Ha csak két fotót összehasonlítok, fényévekkel jobban néztem ki 2000-ben vagy akár 2015-ben. De ha arra gondolok, hogy hogy éreztem magam benne és hogy tudom ezért szeretni, hát akkor nem bánom, hogy most van most. 😊