Szerintem a legtöbben hitetlenkedéssel vegyes lemondással vesszük, amikor egy anyatársunk azzal dicsekszik, hogy a gyerekei jó alvók.
Nem ismeretlen számomra az élmény. IDŐLEGESEN. Például mindkét gyermekem átaludta az összes éjszakát és nappal sem volt velük gondom pár hetes koruktól féléves korukig. Aztán jött egy hosszabb szívás periódus, ahogy fogalmaztam: “segítséggel alvók” voltak, sok-sok fogzós szenvedéssel, éjjeli keléssel, együtt alvással. Majd 1,5-2 éves koruk körül csodagyerekké váltak. Este mese, puszi, betakarás és kész, reggel találkozunk. Más kérdés, hogy a 2 év korkülönbség miatt ritkán álltak úgy a csillagok, hogy egyszerre aludtak volna rendesen, így az elmúlt 5 év kicsit összefolyós.
Aztán a pandémia kezdetén megint “elromlottak”. Kezdődött azzal, hogy minden hajnalban átjött hozzánk aludni a nagyfiam, aztán szétestek az esti altatások, végül a kicsi is gyakran variál valamit hajnalban. Mióta kitört a nyár, azóta az esti lefekvés tragikomédiába fordult át. Már húszmillió rituálénk van, mindegyikhez ragaszkodnak, és elég kreatívak hetente egy-egy újabb bevezetéséhez. És mivel a szobatisztaság viszonylag új, és meleg is van, így nehéz ellentmondani a huszadik pisilnikellnek és a kérekmégegykortyvizetnek.
Ami a hajnalt illeti, otthon én ebből nem csinálok ügyet, jön, aki jön, fekszik ahova akar. Idegen környezetben, leesésgátló nélkül ez nyilván nem annyira flott. Lehetetlen pózokban, földön koppanva szanaszét vannak a kis testrészek. Nem talál, fél, megijed, nincs redőny, korán világosodik, velem aludj anya, hozzám miért nem bújsz soha?
Ma éjjel az apartman ÖSSZES ágyában “aludtam”. Kb 20-30 percenként váltogatva a partnerem. A kis puha karok ölelését, az édes illatú szuszogásukat én imádom. De azért – ahogy tegnap tanítottam nekik – a jóból is megárt a sok…
Most a teraszról kinézve mit pillantunk meg a szomszéd apartman teraszán? Egy mélynyomót. Az isten irgalmazzon.