Ma éjjel úgy alakult, hogy szűk családunk összes tagját a franciaágyban érte a hajnal – és onnan még meglepően hosszúnak tűnt az idő, mire ébresztett végre az óra. 
Ilyen már nagyon régen volt.
Ilyen már nagyon régen volt.A kisebb fiam teljesen szabadon rúg, csapja hátra a fejét, szorongatja meg a nyakam – ahogy a kedve/álma diktálja. A nagyobb – mintha – vigyázna rám, de egy óvatlan alfa állapotában azért ő is úgy orrba vágott, hogy csillagokat láttam.
Én – mint kb mindig – igyekeztem mindenki (így a saját és a magzatom) érdekeit is figyelembe véve megtalálni az optimumot. Ritmusra fordultam egyik oldalamról a másikra, közben a pocakomat mindig fél kezzel védve, részben mert elzsibbadtam, részben mert ideje volt a másik gyermek szuszogását élvezni 5-10 centiről.
Azon elmélkedtem egy rövidet, hogy mi lesz itt, ha megszületik a baba, ezt nem lehet, hát négyünkből valaki agyon fogja nyomni a legkisebbet (feltéve hogy ő se hajlandó éppen a saját fekhelyét használni).
Aztán szerencsére gyorsan eszembe jutott saját anya-törvényeim közül kettő, és meg is nyugodtam:
– “azon a hídon majd akkor megyünk át, ha a folyó partjához értünk” avagy “ne aggódj raktárra”
– ha most megadod, amire szüksége van, akkor az igény csillapszik, ha viszont nem, akkor elhatalmasodik.
Ez utóbbit hajlamos vagyok elfelejteni – különösen az anyaságom elején és külső hatásokra. “Ne vedd fel, ne aludj vele együtt, ne engedd meg neki, stb hozzá fog szokni” vagy “most már kezdd el leszoktatni, itt egy tuti módszer”.
Tapasztalatom szerint ezek nálunk mindig vérzivataros, szenvedősen próbálkozós, SENKInek sem jó, rémesen hosszú(nak tűnő) időket szültek.
Ha viszont nem másra, hanem a gyerekre magára és a mi igényeinkre, saját ösztöneimre hallgattam és azt követtem, elengedtem a problémát (ami sokszor nem is nekünk csak a jóakarónknak szúrta a szemét), akkor pár nap alatt megnyugodott, és magától jelezte ügyesen, amikor készen állt a változásra, fejlődésre. Ekkor már tényleg minimális szenvedés mellett, könnyű volt kitartani, mert már csak támogatni kellett abban, amit ő is szeretett volna elérni.
Nektek mi a tapasztalatotok?
Ui: amúgy ma kifejezetten jól esett nekem is ölelgetni őket.
Ui 2: csak most meghalok az álmosságtól
Ui3: terhesen magamtól is képes vagyok csapnivalóan aludni, szóval mindegy is 
https://femmefactory.hu/minikurzus/
