Az van, hogy az én kicsi, immáron bölcsis fiamnak nagy az alvásigénye. Általában egyedül is jó hosszúkat alszik itthon (este is, délután is), de szoktam mondani, hogy „segítséggel alvó” üzemmódban van. Ilyenkor csak velem összetapadva tud aludni, de akkor is igényli a mennyiséget is, nem csak a minőséget. A bölcsiben viszont nyilvánvaló okokból nem tud eleget aludni, és rettentően kifárad, ami nála nem azt eredményezte, hogy többet alszik, amikor lehet, hanem hogy irtózatos distressz hisztikbe kezdett.
PÉNTEK
16.00 Eljött a péntek délután, együtt a család, mindenki lenyugodhat, relaxálhat, rózsaszín csillámpónikat kergethetünk kacagva a dombon – ja, nem. Mindenki kiadja magából az egész heti feszültséget, és a délután először csak a szokásos nyavalygással, játékon és anya figyelmén történő összeveszésekkel telik, majd átcsap ördögűzőbe. Azért ez egy még nem beszélő kisgyereknél mindig ijesztő szerintem, nem lehet megúszni az aggodalmat, szorongást, hogy de mi van, ha nem „csak” a kimerültség, mi van, ha beteg, fájdalma van, vagy esetleg TÉNYLEG az ördög bújt bele…
18.30 Végülis 8 helyett fél 7kor a kisfiam már el is aludt – mi hárman pedig az este hátralevő részét suttogva félhomályban töltöttük. Hatalmas pirospont az én okos, nagy (3,5 éves) fiamnak, aki végigasszisztálta zokszó nélkül a néma esti procedúrát, sőt lelkesen mesélt az ovis élményeiről suttogva (lelkes kisgyerek – suttogva: oximoron, de megcsinálta). Aztán ő is szépen elaludt.
Szerencsére síri csend honolt a lakásban a megszokott módon, így szép lassan fel is engedtünk, kisimultak a várakozó állásponton lévő, pattanásig feszült idegek, megnyugodtunk, hogy csak a fáradtság, hivatalosan feloldottuk a harckészültséget, és végülis ugyanúgy csak éjfél után feküdtünk le, mint egyébként.
SZOMBAT
4.52 nyekergés – hátsimi, cumi vissza, kiosonás
4.58 hangosabb nyekergés – a lehető leggyorsabban és leghalkabban áthozom a nagy ágyba
5.05 nem, nem akar aludni – sebaj, akkor csak dünnyögjön el csendben köztünk, legalább még egy kicsit
5.15 nem, nem dünnyög, hangosan magyaráz – sebaj, csak a nagyobbikat ne ébressze fel
5.25 nem jött össze, megjelenik a nagyfiam (szerintem csecsemő kora óta nem kelt fel ilyen korán), oké, akkor kezdjük meg a napot.
6.00 gyerekek felöltöztetve, reggeli mese, kakaó elfogyasztva, mosás berakva, rászáradt rakott krumplis tepsi kisikálva
7.00 már minden lehetséges „csendes” játékon túl – Mesét akarooooook, állatos filmet akaroooook
7.50 első hiszti – hiszen már három órája fent van, és nem sikerült bepótolnia az egész héten felgyülemlett alvásdeficitet… Most mi legyen? Ha alszik egy nagyot, végképp borul az egész nap, de így meg nem maradhat
8.00 sikertelen altatási kísérlet
8.25 sikertelen altatási kísérlet
9.00 sikertelen altatási kísérlet
persze ezen a szép szombaton egész nap vigasztalhatatlan az időjárás (IS)
Sebaj, felöltözünk, és lemegyünk sétálni az esőbe – ez némileg segít a közhangulaton
11.20 előrehozott ebéd – ezt már nem viseli el a kimerült idegrendszer, visszatér az ördög – előrehozott altatás
15.00 huhhh!!! Aludt 3 órát – most már csak jobb lesz!
15.00-19.00 Az eső most még jobban zuhog, állatos filmet nézünk, huszonötezredjére meghallgatjuk a B.I.N.G.O. elsőre is idegesítő slágert, az összes játékot elővesszük. Bár folyamatos szórakoztatást igényel, de nincs gond, szépen játszunk. Kivéve, ha pisilni merészelek, mert akkor már az sem megoldás, ha közben a lábamba kapaszkodik és simogatom – egyszerűen nem engedélyezett számomra ez a tevékenység.
19.00 vérszemet kapunk. Annyira jól ment a délután, és annyira ráférne már a fiúkra a hajnyírás, hát vágjunk bele. Csodák csodája, egy hang nélkül tűrik. Nagyjából a hajmosást is. Kész az új frizkó, illatos, puha hajú a két gyermek. Az altatás is jól megy. Helyreállt a rend, csak egy együtt töltött nap kellett, megnyugodott a lelke a drágámnak, szép az élet!
VASÁRNAP
00.15 nyekergés – hátsimi, cumi vissza, kiosonás
00.20 nyekergés – hátsimi, cumi vissza, kiosonás
00.23 nyekergés – na jó, akkor költözzünk össze
00.25 megnyugvás helyett egyre hangosabb sírás. Basszus, akkor lehet, hogy mégis van valami baja? Minden lehetséges fájdalomforrást ellenőrzünk, egyre hangosabban sír, már dobálja is magát.
0.40 teljesen bepörgött, csukott szemmel őrjöng. Lehet, hogy a foga fáj? Kapjon akkor egy Nurofent, hátha akkor meg tud nyugodni. Hát nem. Még dühösebb.
0.55 jó, akkor ébredjen fel rendesen, ennek így nincs értelme. Villany felolt, hallóóóóóó!!!! Na, hát ez sem tetszik, ennek egyértelmű jelei vannak. (Mielőtt valaki megkérdezi, nem kért inni, illetve bocs, nem nem kért, hanem két méterre hajította el a cumisüveget)
1.10 hát akkor nézzen egy kis mesét, legalább zökkentsük ki. Hopp, hiszti elszáll. Kicsit élvezzük a csendet. Hátha elálmosodik, és kidől. (Nem úgy tűnik…) Apa dr google-höz fordul, aki azt mondja, hogy ez a túlingerelt idegrendszer reakciója, meg hogy változások, meg minden. Javaslat: ne kütyüzzön, még ha látszólag az meg is nyugtatja. Köszi….
1.25 kütyü elvesz, ordítás indul
1.35 már mindhármunk túl van a saját felső limitjén, ami a feszültség fokát illeti – a nagyfiam csodával határos módon alszik. Vagy csak nem mer előjönni – végülis mindegy, most az a legfontosabb, hogy nem zendít rá még ő is így negyedikként.
1.40 nem tudom, hogy mi történt. Abbahagyja. Elfogadja a cumisüveget. Elalszunk szorosan összebújva.
4.35 üvöltés. A semmiből. És dobálja magát, nekimegy a falnak, őrjöng. Apa is őrjöng. Mi a francot csináljunk vele???
4.50 Abbahagyja. A semmiből. Elalszunk szorosan összebújva.
7.00 Felkelnek a gyerekek, mosolyogva, kipihenten, jókedvűen. Indulhat a nap….
7.00 – 10.00 új szabály: nincs kütyü, nincs mese, nincs állatos film. Új szabály meglepő módon elfogadva. Irtó cukik. Egymással játszanak, egyetértésben. Kisüt a nap. Menjünk a játszótérre.
10.10 megérkezünk a játszótérre, csodálatos az idő, mindenki békés, derűs hangulatban. A nagyfiam bedobja, hogy bújócskázzunk. Persze, édesem.
10.20 Megvagy, látlaaaak! Hékás, már ne bújj tovább, megtaláltunk!! – Anyaaaaa, mi ez?!?
Az ujján valami barna.
Ne érj hozzá semmihez, gyere ki gyorsan a bokorból.
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
A gyermek cipőjén (beleragadva a tépőzárba), a nadrágján és a dzsekijén kb 40 dkg ragacsos, büdös KAKA. Mégis milyen állat (ember) képes ekkorát szarni?!?!?!? A játszótérre?!?!?!?!?!?!?
10.35 A nálunk lévő 20 db zsebkendő és a hozott ivóvizünk felhasználásával, komoly őrjöngés közepette annyira sikerül megszabadítani a fiam ruházatát a fekáliától, hogy legalább már nem csüng róla. Közben a kicsi megkaparintott egy tele zacskó rágcsát, amit akkurátusan szétszórt a földre – na de ezt már ki nem szarja le… de komolyan…
10.40 hazaindulunk. Még így, a menetszéllel is bűzölög a ruhája, öklendezek. Mi a francot fogok csinálni ezzel a ruházattal? (Új, bélelt, vízhatlan kezeslábas és kabát, hát csak nem dobhatom ki…)
11.00 gyors átöltözés és alapos kézmosás, fertőtlenítés otthon, irány az udvar.
11.20 szokásos videótelefonálás nagymamával – a kicsi bepörög, mert olyan nincs, hogy ne ő tartsa a telefont. Mindenféle szivecskék meg sárkányok kerülnek a képernyőre, fogalmam sincs, hogyan csinálja…
Sajnos itt már elszakadt a cérna, az ebéd megint előrehozott és rosszkedvű
13.00 sírás – na neeeeem, nem fogunk vasárnap is alváshiányt felhalmozni….
15.15-ig segítséggel alvás. Gyakorlatilag non-stop simogatás, ölelgetés. De legalább kialudta magát.
Elfogadták, hogy továbbra sincs mesenézés – de büszke vagyok az én okos, belátó fiaimra!!
16.30 – 18.00 Kiélvezzük az utolsó napsugarakat a játszin. Szigorúan tilos a bokrok közelébe menni…
Becsajoznak mind a ketten, van itt minden, kézen fogva sétálás, közös hintázás, homokozóban birkózás, csupa móka és kacagás. Hhhhh, hát mégis szép vége lesz ennek a hétvégének?
18.20 vacsora otthon. Felfalják a hűtőt, ez igen.
19.00 Esti procedúra ON. Hiszti a semmiből ON. Megállíthatatlan, csillapíthatatlan. Az üvöltözésen mintha átsejlene egy másik üvöltés, de tényleg nem tudom, hogy most az én fejem visszhangzik vagy mi van… De, tényleg… Itt van mellettem a nagyobbik és bömböl. De vajon mi lehet a baja? Én már nem hallok semmit… Mutogatja az ujját, rajta egy hatalmas hólyag. Hát nem pont most kellett kikísérleteznie, hogy TÉNYLEG megégeti az állólámpa izzója, ha hozzányomja az ujját?!? Soha jobbkor… Zubogtatom rá a hideg vizet. Szimultán őrjöngés. Én azt hiszem, hogy lassan megsemmisülök. Szublimálok. Észrevétlenül. De sajnos nem.
19.30 valahogy mindenkire felkerül a pizsama. Szokásos módon kapcsolok a nagynak egy mesét, amíg a kicsit elaltatom. Ahhhaaaa…….
19.45. feladom. Kimegyünk, leülünk mi is a mese elé. (… tudom, tudom…) Ettől legalább az üvöltést és csapkodást felfüggeszti
19.50 sikerül békében visszamenni, inni, elaludni.
20.00 Elmegyünk a naggyal a szokásos esti szeánszunkra a WC-be. Ő kakál, én kuksolok a fellépőn ülve, ő mesél, én feneket törlök. A ma este fő témája: Na de anya, találjuk már ki, hogy hogy került oda az a naaaagy kakaaaaa! Szerintem egy puma lehetett. Elefánt nem él Magyarországon, az kizárt. Tuti egy puma volt!
20.15 csend és béke
20.30 legalább a hajam megmosom
Rettegés. Az éjszakától, a reggeltől.
Update: 4-ig semmi, aztán békében aludtunk együtt, és a reggel is jókedvűre sikerült.
Új hét, újra éledt optimizmus. Mert máshogy nem lehet. Na meg mindannyian ismerjük a híres reményhalat…
