Eljött hát a nagy nap, hétfőn megkezdtem a gardróbom kiürítését, hogy aztán egy új, átgondolt ruhatárat állítsak majd össze az új élethelyzetemre. Aki még esetleg nem tudja: az itthon töltött anyaéveket nemsokára felváltják a (csinosan) dolgozó anyaévek.

De nem szaladunk ennyire előre, most maradjunk csak a szelektálásnál. Csak a délelőttjeim voltak szabadok, de nem is baj, mert elég fárasztó egy meló volt…

Kezdem rögtön a legmeglepőbb tapasztalattal: fogalmam sem volt, hogy hol és mennyi ruhám van. Ez elég gázul hangzik, de az a helyzet, hogy az évek alatt elég sok méretet megjártam, és mindig gondosan bepakoltam vákuumos zacskókba amit épp nem hordtam, majd a lakás különböző pontjain eldugdostam. No nem azért, mert ezt valami húsvéti játéknak szántam… Hacsak nem valami kastélyban lakik az ember, akkor legkésőbb onnantól, hogy gyerekei születnek, folyamatos helyhiánnyal küzd. Érdekes lenne, de inkább nem is akarom megtudni, hogy az elmúlt négy évben nettó hány órát töltöttem ruhák és egyéb cuccok pakolgatásával… Különösen, ha ide számítjuk a gyerekek kinőtt – belenőtt ruháit, kinek adjuk vissza, kinek adjuk kölcsön, mégis hova tegyek el egy szánkót, elfér-e egy futóbicikli – egy motor – egy roller még a babakocsi mögé, stb kilátástalannak tűnő harcokat. Egy szó, mint száz az egy délelőttösre tervezett rendrakás végül három délelőttre nyúlt el, és nem azért, mert lazsáltam. Többször is azt hittem, hogy vége, amikor még az ágy alól, szekrény tetejéről előbukkant még egy zsák. Ráadásul ezek az ikeás szekrények mérhetetlen mennyiségű ezt-azt elnyelnek. Csak éppen minek, ha azt sem tudom róluk, hogy léteznek, nem hogy használnám is őket…

A szelekcióhoz az előzetesen megfogalmazott alapelveim a következők voltak:

  1. Mindent kiszelektálok,
  1. A kukába nem dobok ki semmit. Hiszek abban, hogy minden tud még valahogy hasznosulni. Különböző kupacokat gyűjtöttem:
  1. A ruhaneműkbe beletartozik a fehérneműk átválogatása is, majd az összes lábbelit is átvizsgáltam.

Tanácsaim, hogy hogy érdemes hozzáfogni (igen-igen, bizonyos pontokban a saját káromon tanultam):

Én végülis csináltam még egy kupacot, amibe a „most szűk, de nagyon szeretném egyszer hordani” darabokat tettem. Esküszöm ez volt az egyetlen szabálysértés. De ezt nem a szekrénybe tettem, hogy ne foglalja a helyet, amikor reggel a fejemet vakarom, hogy nincs egy göncöm, amit felvegyek, hanem gondosan vákuumoztam, és eldugtam… (csak aztán ne feledkezzek meg róla). De ezt fontosnak tartom, hogy csak az legyen elöl, amit tényleg fel tudok venni bármikor.

Továbbá nálunk barátnőkkel, rokonokkal nagy körforgásban vannak a várandós, szoptatós cuccok, így megint volt alkalmam átpakolászni, hogy ezt ettől kaptam vissza és annak adom tovább… Never ending story vagy Circle of Life? Whatever…

Legjobban az utoljára bő négy évvel ezelőtt hordott „dolgozós” ruháktól tartottam. Több okból.

Egyrészt, hogy mi történt velük 4 év alatt bezacskózva. Szerencsére semmi. A blézerek is kirúgták magukat ripsz-ropsz. Összesen egy áldozatot szedett a hosszú összezártság: az egyik kedvenc, ráadásul most is jó krémszínű ruhámat megfogta a mellé pakolt sötétkék blézer… Nekem nem sikerült kivennem belőle a foltokat, de még mindenképp teszek egy kört a profi ruhatisztítóba.

Másrészt, hogy mekkora csalódás lesz, hogy már nem lesznek rám jók. Na, mivel erre nagyon felkészültem lelkileg, így végül nem viselt meg. Az nyilvánvaló, hogy hastájékon nagyobb vagyok, és ennek teljesen prózai módon a háj az oka. Viszont szélesebb lett a hátam is – végülis két 4 kg feletti babát szültem, nem csoda, hogy a bordáim is kitágultak. Illetve felnőttként tán sosem edzettem annyit, mint az elmúlt évben, és megizmosodott a fenekem-combom, konkrétan megvastagodott…

Harmadrészt, hogy esetleg jó rám, de már nem akarok ilyen régen vásárolt cuccokat hordani. Ezen gyorsan túltettem magam, tekintve, hogy minden egyes darabnak méltó gazdát keresek. Tényleg csak azokat tartottam meg, amiket még van kedvem felvenni.

Miután alaposan kiszelektáltam őket, a maradós darabokat beraktam egy frissítő mosásra, majd szépen vállfára kiakasztottam. A cipőket is kimostam, amit lehetett.

“Itthonülő” anyaként rengeteg olyan cuccom van (volt), amit “itthon elhordok”, a “játszótérre jó az”, “ha ráveszem a nagykabátot, úgyse látják mi az”. Ennek most véget vetek. Évszakonként elég 3-4 itthoni szett, az is legyen normális minőségű. A játszótérre pedig ezentúl munka után megyek majd, tehát azt kell okosan kitalálni, hogy hogy alakítom át a nappali szerkót ripsz-ropsz gyerekkompatibilissé. Amúgy is, szeretnék a játszón is jól kinézni…

Folyamatában szállítottam le a kuka mellé, illetve a konténerbe való cuccokat, majd kicsit sajnálkozva konstatáltam, hogy amit a barátnőknek szánok, attól nem fogok tudni ilyen gyorsan megszabadulni, mert ennyi anyát összehozni nem kis szervezés. Szóval most a hálóban dekkol 1,5 ikeás szatyornyi cucc. De ha minden jól megy, akkor már most hétvégén bálabontás, és amit itt hagynak, azt elviszem valami szeretetszolgálatnak.

Amiket pedig megtartok, azokat szépen behajtogattam Konmari módszerét követve – a maximális transzparencia jegyében. Itt jegyzem meg, hogy Marie Kondo nagyszerű találmányáról mit sem tudva az én uram sok-sok éve így pakolja a fiókjait.

Nos, egyelőre itt tartok.

Mondtam, hogy ezúttal egy jól variálható, praktikus, tudatosan átgondolt és ezáltal környezetbarát ruhatárat szeretnék kialakítani. Ehhez már rengeteget inspirálódtam, úgyhogy vágom a kapszula gardrób, alap ruhatár és társai fogalmakat. El is kezdtem írni egy listát, melyre az alapdarabokon kívül én leírtam a vágyott színes, kiegészítő jellegű elemeket is, sőt lábbeliket, fehérneműt, övet, táskát, bizsukat is. Ha elégedett leszek a listával, és érdekel Benneteket, akkor majd azt is megoszthatom.

Következő lépés tehát a listán bejelölni, hogy mi áll jelenleg rendelkezésre, és mit szeretnék beszerezni, majd tudatosan ezekre hajtóvadászatot indítani. A shopping tapasztalatok gondolom újabb bejegyzést megtöltenek majd… Várom már, hogy elkezdhessem, de most épp max online tudok vásárolni a lázas kisfiam álmát őrizve…