Már elmúlt 5 hetes a kislányom, lassan letelik a hivatalos gyermekágyas időszak…
Eddig olyan szerencsés voltam, hogy legalább az egyik fiút, ha nem mindkettőt, nem nekem kellett nappal szórakoztatnom, most viszont eljött ennek is az ideje. Bevallom eléggé be voltam ettől előzetesen rosálva. Persze tudom én az eszemmel, hogy valahogy csak lesz… Meg öten azért már többször is kimozdultunk – épp ezért tudván tudom, hogy a kislányunk továbbra sem hajlandó a babakocsiban lenni, így marad a hordozó, ami amúgy nincs egyáltalán ellenemre, sőt. Viszont mióta itthon vannak a fiúk, azóta az itthoni nappali tartózkodásának nagy része is itt történik, azt hiszem a legó – ninja – csaták közepette nem érzi magát eléggé biztonságban a kiságyban ahhoz, hogy ott merjen aludni, amit maximálisan megértek.
Tegnap még 10,30kor sikerült reggelizni, és délelőtt esélytelennek tűnt eljutni odáig, hogy kitegyük a lábunkat a lakásból – feltéve hogy valamit ebédre is csak muszáj fogyasztani. Ma eggyel ügyesebbek voltunk, már 9kor reggeliztünk, és 10kor haptákban álltunk, hogy elmenjünk a játszótérre. Neki is indultunk, egészen a következő sarokig jutottunk, amikor nem, nem a mi hibánkból futamodtunk meg, hanem a dörgés-eső zavart haza. Így most itt szuszog rajtam a pici, a nagyok meg újfent elementáris hangerővel csatáznak.
Hirtelen nem is tudtam mit kezdjek magammal. Ebédhez még korán van, és majd csak melegíteni kell. Mosni tegnap mindent is kimostam. Pihenni (hahahaha) ebben a hangzavarban nem nagyon lehet, mesét nem akarom, hogy nézzenek, és bevallom őszintén, nincs kedvem „értelmesen foglalkoztatni” őket annak érdekében, hogy letekerjem a hangerőt, mert akkor megint csak aktívan kellene beletenni magam a délelőttbe, és most úgy érzem ehhez nincs energiám.
Eszembe jutott, hogy lenne azért pár dolog, amivel haladhatnék,
– ügyintézés, ami egyelőre nem sürgős – áhh, nem
– értelmes tartalom, output gyártása – de ebben a hangzavarban eskü szó szerint értendő, hogy a saját gondolataimat sem hallom
– podcast vágás (van még vagy 4 epizód Anyaság 50 árnyalata, ami már fel van véve, de még nincs megvágva) – ha nekiállnék tuti azonnal szükség lenne rám, és én azt nem szeretem hatmillió részletben csinálni, szeretem mondjuk 15 nekifutásra letudni 
Persze így, hogy nem kezdek bele semmibe, nem is kellek, és majd egy óra múlva konstatálhatom, hogy na, most lett volna egy egész órám, amit így sikeresen elkótyavetyéltem.
Így végülis itt ventillálok Nektek, és egyúttal kíváncsi vagyok, hasonló belső monológok futnak-e Nálatok? Egyáltalán hogy élitek túl a nyarat a gyerekekkel? 
