Van egyetlen cumisüvege, egész életében ez az egy volt. Kakaót / rizstejet iszik belőle reggel és este. Összességében napi egy litert is elfogyaszt így.
Egy ideje mondogattuk neki, hogy ez dedós már, ne cumisüvegből igyon, hanem pl bögréből. De ellenállt, és mivel ez számára a relaxáció és a meditáció határán lebegő csodálatos önmegnyugtató eszköz, ezért nem erőszakoskodtunk.
Időközben azonban a cumi gumija elszakadt, egyre nagyobb lyuk tátongott rajta – ami nem csak nem esztétikus, de ugye a gyártó szerint veszélyes is.
Aztán a múltkor megláttunk egy drogériában egy nagyfiús(abb) szipókás kulacsot. Azt hittük boldog lesz. De nem. Pár motivációs beszéd és lelkifröccs után feladtuk. Visszatért a szanaszét csócsált cumisüvegéhez.
Mikor legközelebb a megfelelő boltban jártam, vettem neki egy új cumifejet, legalább tényleg ne azzal az ótvar szétmálófélben lévő műanyagot használja.
Ezúttal taktikusabb voltam. Hazaérvén rögtön kidobtam a régi cumifejet, és kész tények elé állítottam. Azonban ezt csúnyán eltaktikáztam… az új cumiból (hisz nincs rajta egy tátongó, kirágott lyuk) nem a megfelelő sebességgel jött a kakaó…
Innentől 5 nap csiki-csuki következett. Vajon melyik a kevésbé rossz? A nagyfiús kulacs vagy a cumisüveg új cumival? Nem csak kényelmetlen volt ezekből inni, de a kakaó sem volt már finom, megváltozott az íze. A helyzet addig fajult, hogy elhangzott a soha többet nem kérek se tejet, se kakaót kijelentés, és az én okos nagyfiam sztrájkba kezdett. A napi egy liter folyadékát nem itta meg így, és máshogy sem pótolta… ez meglátszott a közérzetén és természetesen a lelkiállapotán és a viselkedésén.
Na mit csináltam 5 nap után?
Kivágtam az új cumit ollóval. Ugyanott, ugyanakkora lyuk tátong rajta, mint a régin, még az alakjára is ügyeltem…
Először kicsit bizalmatlanul fogadta, de azért értékelte az erőfeszítéseimet. Egy fél nap próbaidőt követően, nagy kegyesen elfogadta.
A szereplők azóta is virulnak. A fiam, a cumisüveg és a tátongó lyuk.
