Ugrás a tartalomhoz

Időgazdálkodás – kérdésben lenni

Nyitott vagy eldobni a racionális agyad?
A sorozat első részében mutattam egy technikát, hogy hogyan lehet fejből, racionálisan priorizálni a teendőket a fontos-sürgős mátrix segítségével.

Ma egy másik utat mutatok be. Ösztönösebb, akár spirituálisabb embertársaink azt mondják, hogy ha tudunk nagyon a jelenben lenni, ráhangolódni a valódi tudatosságra, és magunkban folyton feltesszük azt a kérdést, hogy “mi teremtene most a legtöbbet, ha melyik teendőt végezném el először?” – akkor megjön a helyes válasz, és érdemes hallgatni rá, akkor is, ha racionális elménknek furcsa választásnak tűnik.

Bevallom, hogy az elmúlt években egyre inkább vonz és ráérzek ezekre a technikákra. Access Bars kezelő vagyok, és a folyamatos kérdésben levés, a “menni az energia / flow után” szemlélet nekem sok pozitívumot hozott az életembe.

Tegyük fel, hogy Te idegenkedsz ezektől a kifejezésektől.

Semmi gond, máshogy mondom:

– volt már olyan, hogy valamit meg kellett volna csinálnod nagyon, de alig bírtad magad rávenni, folyamatosan elkalandoztál, háromszor annyi ideig tartott, mint amúgy, és csupa szenvedés volt az egész?

– volt már olyan, hogy megmagyarázhatatlan okból szárnyakat kaptál és valamit feleannyi idő alatt, hatalmas sikerélménnyel, szinte repkedve elvégeztél?

– volt már olyan, hogy egy nem fontos-nem sürgős tevékenység közben (mondjuk virágok rendezgetése, kavicsok gyűjtése) közben egyszer csak szuper ötleted támadt, amivel jelentős haladást értél el a munkádban, amivel amúgy már napok óta szüttyögtél?

Ha igen, akkor szerintem már érted, hogy miért érdemes az energiát, a flowt követni.

A végére racionálisan is kimutatható, hogy egy eleinte illogikusnak tűnő változás a nap végén (vagy később) bebizonyosodott, hogy nagyobb hatékonyságot, vagy jóérzést hozott, azaz többet teremtett.

Egy próbát megér, nemigaz?

Ha gondolod, írd meg, hogy számodra melyik megközelítés jött be jobban!

Nemsokára jövök a sorozat következő részével!

Megjelöltfemme factory, időgazdálkodás, juhász ágnes coach
Femme Factory

Sikeres nőből anya – anyaként sikeres nő

All rights reserved

Cleantalk Pixel
A weboldalon cookie-kat használunk az optimális működés érdekében, adataidat pedig biztonságosan kezeljük. Cookie beállításokElfogadom
Privacy & Cookies Policy

Adatvédelmi áttekintés

A weboldalon cookie-kat használunk az optimális működés és a felhasználói élmény növelésének érdekében. A különböző cookie-k közül azok, amelyek a kötelező kategóriába esnek, azok az oldal alapvető működéséhez és funkcionálásához szükségesek. Harmadik fél által használt cookiekat is használunk, melyek segítenek annak megértésében, hogy hogyan használják látogatóink a weboldalt. Ezek a te böngésződben kerülnek tárolásra a te engedélyeddel. Bármikor úgy dönthetsz, hogy nem szeretnéd elfogadni ezeket a cookiekat, azonban ez bizonyos esetekben hatással lehet a böngészési élményedre.
Necessary
Always Enabled
A kötelező cookiek elengedhetetlenek a weboldal rendes működéséhez. Ez a kategória azokat a cookiekat foglalja magába, amelyek a weboldal alapvető funkcióit és biztonságát adják. Ezek a cookiek nem tárolnak személyes információt.
SAVE & ACCEPT