Uramatyám, hogy repül az idő, kinőtt ez a kis tökéletes gyönyörűség a mózesből. Az első hintázás – fotó. Második hintázás – fotó. Hintázás Apával – fotó. Az első homokozás – fotó. Eszi a homokot, de ééédes – fotó. Az első homokcápa – fotó. Az első homoktorta – fotó. Az első homokbálna – fotó. Persze, a múltkor cápa volt, nem bálna…
Istenem, hogy lehet valaki ennyire ügyes, okos, gyönyörű, édes, zabálnivaló, mint Pistike, ahogy itt totyog. Eltávolodott tőlem 3 méterre… Átléptünk egy új dimenzióba… Még sosem volt tőlem ilyen távol. De fura, nem is láttam még ilyen messziről. Hmmm, így még csodálatosabb. Látjátok, emberek? Tökéletes utódot hoztam a világra!! Hogy nem veszi észre mindenki, hogy erre totyog egy gyermekisten?? Csak beszélgetnek, meg a telefonukat nyomkodják, jézusom, az a nő meg olvas?!? Hát én biztos minden percet együtt fogok tölteni Pistikével. MI-NŐ-SÉ-GI I-DŐ! Aztán meg csodálkoznak, ha eltávolodnak egymástól. Ez velünk biztosan soha nem fordulhat elő!! Na, legalább ez a nagymama rámosolygott. Legalább az idősebb generációnak helyén van a szíve, és értékeli a gyémántot!
Drágám! Komolyan, hogy mik vannak… Olyan kölykök… Ma az egyik DIREKT Pistike szemébe vágott egy marék homokot… Tudod mekkora üvöltés volt? El is rohantam vele az ügyeletre, hogy kitisztítsák, nagyon durva!!! A másik, annak nem tudom, mi baja van, valami viselkedészavara lehet, megérkezik a játszóra, azonnal kipécézi magának Pistikét, odajön, és lekever neki egy pofont. És jön, és fellöki. Ja, de, másokkal is csinálja. Mennyi agresszió van benne… Nem tudom mi lehet szerencsétlennek otthon… Az anyja meg csak heherészve bocsánatot kér időnként. Tiszta gáz, hogy nem képes kezelni. A nagyobb gyerekekről meg ne is beszéljünk… Rohangálnak, fellökik a kisebbeket, bevadulnak a libikókán – kész életveszély, még szerencse, hogy mindig résen vagyok. Különben már ki tudja, hogy mi történt volna…
Ó, te jó ég. Nem bírom én már ezt a pocakot! De csak muszáj Pistikével játszóra menni minden nap… Héj! Állj meg! Állj meg!!! ÁLLJ MEG!! Azanyádúristenit, szerinted hogy rohanjak utánad a kilencedik hónapban?!? HHHHHHHH, na megvagy. Csak akkor jöhetsz futóbiciklivel, ha MEGÁLLSZ, amikor azt mondom, hogy ÁLLJ! Különben otthon kuksolunk most már, amíg ki nem bújuk Móricka!!
Na, Móricka már 5 napos, jó az idő, szerintem most már mehetünk a játszira. Végülis nem ülhetünk bezárva, meg fogunk így őrülni Pistike mozgásigényétől… Szoptatás? Nyilván igény szerint. Persze, ha közben Pistikét be kell emelni a hintába, meg kell vigasztalni, el kell rángatni egy konfliktusból, éhes, szomjas, pisilnie kell – akkor Mórickának várnia kell, igény hiába volna rá… Azt hiszem tökélyre fejlesztettem a multitaskingot… A hordozóban észrevétlenül szoptatok, Pistikének törlöm az orrát, és közben meghallgatom a szomszéd élménybeszámolóját a lakógyűlésről.
Na, Móricka már milyen szépen hintázik. Uppsz, elfelejtettem megörökíteni az első alkalmat. Meg a másodikat… Meg a tizediket. Sebaj, majd most! Jaj, Pistike, ne vadulj, ne lökd fel a kicsiket, lassabban, vigyázz már, ne gyorsítsd be a libikókáááát! Na, a fotó ma is elmaradt. Sebaj, most kis nyugi van, gyorsan válaszolok pár emailre. Mórickaaa! Ne ütögesd annak a kislánynak a fejét! Legalább ne a lapáttal! Pistike! Ne szórd a homokot, hát még mindig nem tanultad meg?!?? Oké, talán most be tudom fizetni az ovit online, ha hagynak 3 perc nyugalmat. Jó, még felhívom Gizikét, megbeszélem vele a holnapot. Áh, bocsi, egy szavadat sem hallom, már megint itt üvöltenek. Jó, hívlak máskor. Elnézést, bocsi! Az én gyerekem miatt sír a gyereked? Ahhh, hehhehhh, elnézést. Na, indulás haza, neveletlen kölkök!
Hhhm, de jó, hogy így összeértek, milyen jól eljátszanak egymással… Mondjuk kicsit hangos ez a sok indiánüvöltés, de legalább együtt játszanak a többiekkel. Nézd már, fél órája felém sem néztek… Kezdenek hiányozni. Bezzeg az a kis újdonsült anyuka! Mint egy helikopter, úgy kering a totyogója körül… Jaj, istenem, és ha elesett mi van? El fog még esni százszor. Nem baj, majd megtudja. Mindent idejében… Legközelebb kihozok valami olvasnivalót. Lehet, hogy hat év után először belefogok egy igazi könyvbe?!?