Én úgy képzelem, hogy az anyaság csírái folytonosan bennünk vannak, mióta csak létezünk. Mivel már magzati korban kialakulnak a petesejtjeink, tulajdonképpen a nagymama várandós pocakjában már ott vannak az unokái.
Hogy kinél mikor, minek hatására és hogyan aktiválódik szinte a semmiből – vagy éppen folyton a felszínen van és csak picit nő már az intenzitása – ez teljesen egyén- és életútfüggő.
Ha az anyaság alatt a lelkünkben dolgozó énrészünket vesszük, akkor ki merem jelenteni, hogy nem kell ahhoz (saját, megszületett) gyermek, hogy egy nő anyaságában intenzív legyen. Ezt szerintem azok a podcast interjúk is bizonyítják majd, amiket az elmúlt hónapokban kezdtem el felvenni és júniustól tervezek publikálni.
Aztán van az az anyaság, amit hús-vér gyermekünkkel élünk meg az ő hús-vér valóságával. Az a fajta “bevésődés”, ami van, akinek már a várandósság alatt, van akinek csak a szülés után több hónappal jön el. Egy olyan kötelék, ami szinte mindent kibír. Az életfogytigra ítélt bűnözőket egy felmérés szerint egy idő után – halálukig – szinte kivétel nélkül kizárólag az édesanyjuk látogatja.
Egy kicsit vidámabb vizekre evezve… 🙂
Melyik édesanya ne ismerné az érzést – a sok hidegen lehúzott kávé, népes társaságban töltött pisilés, alvó gyermek alól elgémberedett kikászálódás, megannyi átszenvedett éjszaka, soha ki nem fogyó szennyestartó, rosszul viselkedő gyermek miatt sűrűn szabadkozó, gyermeke testi és lelki problémáira elszántan megoldást kereső, talpba ékelődött legódaraboktól vonyító napokon,
hogy egyetlen mosoly, ölelés, maszatos puszi, békésen alvó gyermek látványa egy pillanat alatt elgyengít, és megérkezik a MEGÉRTE, MEGÉRI érzés, bármi is történjen.
Mert az Anyaság ilyen. Sokféle, kihívásokkal és lemondásokkal teli, a nap végén mégis csak giccses kliséket lehet róla puffogtatni.
Boldog Anyák Napját!
ui: igen, ez az én aktuális pocakom, benne a potenciális unokáimmal (is) 🙂
Kapsz most tőlem egy ajándékot!
Csak ebben a bejegyzésben megosztok Veled egy 5000 Ft-os kuponkódot, amit az Anyává válás online kurzusom megvásárlásánál felhasználhatsz 2023. május 20-ig.
Vásárláskor ezt írd be: kmh5000