Ez a mondat, bár alapvetően szomorkás lehetne, mi magyarok, és mi anyák sokszor vigasztalásként, bíztatásként használjuk. És nagyon igaz.
Azt hittem, sosem fogja átaludni az éjszakát. Sosem növi ki, hogy mindent a szájába vesz. Sosem tanulja meg, hogy ahhoz nem szabad nyúlni.
Mindenki rettentő frusztrált volt, legfőként Ő maga, hogy nem tud még beszélni, és nem tudja kifejezni azt a rengeteg okos gondolatát, ami már hónapok óta cikázott a fejében.
Egy-egy hányós éjszaka úgy tűnt soha nem ér már véget, pedig az összes lepedő és pizsi elfogyott már.
Azt hittem, sosem múlik el az a derékfájdalom a második terhességem végén, ami miatt csak totyogni tudtam, de muszáj volt így is menni a játszótérre.
Rettegtem, hogy hogy fogja fogadni a testvérét, egyáltalán a szülés beindulása hol és hogy talál minket.
Hónapokig pelenka 1, pelenka 2, éhes száj 1, éhes száj 2, altatás 1, altatás 2 és kezdődött elölről.
Eltávolodtunk, kevésbé találtuk a hangot egymással egy ideig, féltem, hogy mi is arra a sorsra jutunk, mint oly sok pár.
Azt hittem, már sosem fog enni, és örökre 8 kg marad.
A bölcsis beszoktatás során minden sírós nap egy elviselhetetlen évnek tűnt.
Az első munkahetem alatt azt hittem, ezt nem fogom bírni. Ébren legalábbis.
Három napja a műtő előtt izgultam.
Ma süt a nap, játszótéren voltunk, és már a céges emaileket is feldolgoztam.
Olyan sokszor tűnik kilátástalannak a helyzet, de akár pár kemény óráról, akár több hónapon át tartó korszakról van szó, valóban minden elmúlik egyszer. És jön a következő…
Úgy vettem észre, hogy ha elengedem, és csak hagyom, hogy megtörténjen, tudom, hogy vége lesz egyszer és nem sürgetem, akkor könnyebb.
Szóval akármiben is vagy most, tudd, hogy el fog múlni.
Ami örök, az az aggódás és a SZERETET.
