Biztos vagyok benne, hogy minden háziasszony szenvedett már kisebb-nagyobb mosási baleseteket. Az én mai estem szerintem egyenesen tömegszerencsétlenség…
Na már most, mi így négyen, összezárva vagyunk három teljes hete. Úgy értem be, a lakásba. Miközben home office, home ovi és home bölcsi van. Mint ahogy sejtettem, ezúttal sokkal nehezebb a helyzet mint tavasszal, hiszen most max egy órát tudunk egy huzamban kint fagyoskodni, és abban sincs semmi felemelő; hogy a délutáni sötét szekció lélekromboló hatásáról már ne is beszéljünk…
Van abban valami megkapó, amikor mindenki a nappaliban van dél körül egyszerre: Apa call-ban van, Anya egy emailt és az ebédjét egyszerre próbálja befejezni, a nagyobb gyermek csatakiáltással a kobrák ellen harcol egy játékfejszével a kanapén rohangálva, a kisebb pedig eltorzult, lila arccal kiabálja, hogy kakálok, kakálok!! És igen, nagy boldogság, hogy a szagát is érezzük.
Ilyen pillanatok tömkelegét éltük át az elmúlt hetekben, viszont! Úgy néz ki, hogy jövő héttől felszabadulunk, mindenki mehet, amerre lát: lesz ovi, bölcsi, munkahely. Jobban várom a hétfőt, mint bárki a karácsonyt!
Szombat délelőtt Apának még mindig dolgoznia kell, de Anya már a felszabadulás tudatában vidáman intézi a normális kerékvágásba történő visszatéréshez szükséges teendőket – miközben próbál egy elfogadható zajszintet fenntartani. Mosni kell jó pár adagot, le kell menni arra a bizonyos egy órás egészségügyi sétára, végre gyurmázni és rajzolni és játszani a gyerekekkel EGYÜTT – nem kell már folyton lerázni őket, hiszen ma nincs munkanap.
Gyors logisztika fejben – mit milyen sorrendben szétválogatni, beindítani, kiszedni, eltenni, hogy optimális legyen az időkihasználás, mindenre jusson idő. Aki hasonlóan zsonglőrködik párhuzamos tevékenységekkel, az tudja, hogy egy ilyen tervben max 5 perc tartalékok vannak, különben borul az egész.
Nagyon okosan kitaláltam, hogy nehogy összeszöszölje egyik adag a másikat, vagy a mocskos kis gyerekruhák a felnőttekéit, először Apa és Anya sötét felsőit teszem be. Gondosan kiválogattam 4 kupacot, meghatároztam a sorrendet, összefésültem fejben az egyéb tervezett tevékenységeink időbeosztásával. Szuper, akkor ez most amíg megy, addig gyurma-rajz, aztán gyorsan kiveszem, a másikat be, aztán öltözünk és indulunk le, mire visszaérünk, cserélhetek a harmadik adagra.
Megvolt a gyurma-rajz. Csipogott a mosógép. Gyerekeknek szóltam, hogy 10 perc múlva öltözünk, ne mélyedjenek már el semmiben. Apát megfenyegettem, hogy mindjárt jövök teregetni, ne meetingeljen, vagy legalább ne kamerával. És kinyitottam a mosógép ajtaját.
…
Sokk. Bénult izmok. Jeges rémület. Én még ilyet nem láttam. Egy nagy rakás batikolt? szétfoszlott? szétrohadt? szőrös? ruhahalom. A hányinger kerülgetett. Arra gondoltam, hogy most visszacsukom a mosógép ajtaját, és megpróbálok felébredni ebből a rémálomból. Vagy csendben kiosonok és elmegyek világgá. Esetleg bezacskózom, leviszem a lenti kukába, és ha később keresné valaki azt a 20 pólót / felsőt, akkor csodálkozva széttárom a kezem. Esküszöm, az összes megfordult a fejemben.
Ehhez még azt szükséges tudni, hogy a zuram kifejezetten nagyon kritikus az én háziasszonyi létezésemmel kapcsolatban – nem hibáztatom érte, mert nem ez a legnagyobb erősségem, de azért nem is esik jól. És most nem elég, hogy tönkretettem az ÖSSZES vállalható pólóját, még ki is állítsam magamról az ALKALMATLANSÁGI bizonyítványt??? Hát ez katasztrófa… Igazi tömegszerencsétlenség…
Ahogy bénultan méregettem a ruhákat és próbáltam túlélni az első sokk okozta szívinfarktust, rettenetesen megsajnáltam magam. Kicsit kijött belőlem az elmúlt hetek összes feszkója. És őszintén mondom, hogy teljesen leblokkoltam. Nem működött az agyam, sem az izmaim.
Aztán eszeveszett kármentésbe kezdtem. Kézzel átmostam az összes ruhadarabot egyesével, amitől látszólag szignifikánsan javult a helyzet. Visszatettem egy centrifugára – de ugyanolyan állapotban kerültek újra elő. Közben próbáltam rájönni, hogy mi okozta a katasztrófát, mert neeem, ez nem egy zsebkendő volt.
Az a vicc, hogy egyik ruhadarabnak sem volt zsebe, tehát nem lehetett egy zsebben felejtett akármi. Ráadásul, bár TELJESEN szétfoszlott, de az azért kivehető, hogy valami színes, rajzos dolog lehetett. Kimostam volna egy egész mesekönyvet??? Hogy a rejtélyt tovább fokozzam, ez a két műanyag szegecs került még elő.
Mondanom sem kell, az idő elszaladt, a gyerekek megőrültek, Apa előbújt, hogy mi ez az őrjöngés, pont azt látta, amikor az egyik a másikat kergette egy hegyes ceruzával a szeme felé döfködve, és a szombat délelőtt idilli terve teljesen romba dőlt.
Aztán végülis beraktam még egyszer a mosógépbe az egészet (spoiler: nem használt ez sem), és elmentünk sétálni. Most pedig úgy döntöttem, hogy megszárítom, és megpróbálom még szárazon megoldani majd valahogy a dolgot. Az a helyzet, hogy Apa valószínűleg ebből a posztból fogja megtudni, hogy a ruhái még mindig az intenzíven vannak és élet-halál között lebegnek…
Ismeretlen tettes ellen feljelentést tettem, bár nem nehéz beazonosítani a tragédia okozóját. Magamat egyáltalán nem értem, hát lassan négy éve MINDEN egyes alkalommal azzal kezdem, hogy megnézem, hogy mi van a mosógép dobjában. Mert ott aztán bármi is lehet… A gyilkos fegyver mibenléte annál izgalmasabb. Mi az úristen foszlik szét teljesen egy mosás alatt, és marad utána két műanyag szegecs (ha nem független e két dolog egymástól), ami ennyire makacsul eltávolíthatatlan?!?
