Én önmagában erre a tényre büszke vagyok, hogy három gyerekkel, ahol a legkisebb egy folyton testen lévő kéthónapos, eljöttünk otthonról. Tudom, hogy sokan komoly utazásokba vágják a fejszéjüket már ilyenkor is, de tőlünk ez is vagányság.
Kedvenc helyünkön vagyunk: hatalmas területen elterülő villapark játszóterekkel, játszóházzal, ugrálóvárral, animátor programokkal. (Meg persze medencékkel)
Arra lettem figyelmes, hogy gyermekeire várva szàmtalan magànyos szülő elszántan nyomkodja a telefonját. Alaposan megfigyelve egészen disztópikus látvány.
Mi is ebben az elítélendő?
– az hogy egyedül van, nem gáz. A másik szülő jó eséllyel elintéz valamit, vagy addig legalább ő pihen. Ahogy egy kedves közgazdász ismerősöm mondta: nem gazdaságos a szülőpárnak együtt rohadnia órákat a játszón, mikor legalább az egyiknek lehetne jó / csinálhatna valami értelmeset.
– az, hogy nem a gyerekeikkel játszanak, szintén nem gáz. Nem kell állandóan a gyerekekre telepedni, nekik is kell az önállóság, a szabad játék a szülők szórakoztatása nélkül.
– egyedül hagyni / elengedni a gyerekeket manapság nem csak nem divatos, de büntetés is jár érte, szóval ez sem opció bizonyos életkor alatt.
Igenám, de akkor mit csináljanak ezek az egy-egy szülők?
Engem egy darabig leköt és feltölt, hogy legeltetem a szemem a tájon. Gyönyörű zöld mindenfelé, messzire ellátni. Üdítő (az amúgy általam imádott) budapesti lehetőségekhez képest. De nem leszek álszent, én is nyomogatom a telóm. Nem csak azért, mert valamit el kell intézni, vagy mert megszállt az ihlet, mint most, hanem unalmamban is.
Mit csináltak régen a szülők??
Ezen gondolkodtam. Szerintem hagytak bőven teret a gyerekeknek, nem velük foglalkoztak. Hamarabb és messzebbre elengedtek minket egyedül. Nem voltak ilyen gyerekszórakoztató komplexumok. Csak néhány rissz-rossz játszótér. Valószínűleg még ha nem is lelkesen, de szóbaelegyedtek az idegen nyaralótársakkal. Ilyenek jutottak eszembe.
Régen nem mentünk szerintem naponta kétszer 2 órát játszóra. Szülőkkel együtt biztos nem. Cserébe sokkal nagyobb önállóságunk volt. Ami felszabadító. Önbizalmat ad, sok (akár rossz) tapasztalatot lehet szerezni. Ki lehet ereszteni a gőzt. Valóban szabadon. Nem mentek az agyunkra a szüleink 2-3 percenként azzal, hogy ezt sem szabad, azt sem szabad, így csináld, úgy csináld, mert nem láttak minket. Akár hangoskodni is lehetett anélkül, hogy hallották volna.
Sok szempontból sokkal frusztrálóbb ma gyereknek lenni szerintem. De mi a megoldás? (A tízéves gyermek nagymamáját, aki megsérült a játszón, miközben a nagymama 20 percre elszaladt a boltba, felelősségre vonják, tehát nem, nem tudjuk ugyanazt csinálni, mint annak idején)
