Ovikezdés

Nagyon félve merem leírni ezeket a karaktereket. Mármint az életkor, az óvodai felvétel meg minden stimmel, de hogy ugye mikor kezdik meg valójában meg hogy, az mindig izgalmas kérdés…

Én már nagyon nagyon vártam a szeptember 1-et.

Gyerekkoromban azért, hogy végre találkozhassak az osztálytársaimmal, most azért, hogy végre egy kicsit egyedül dolgozhassak. És hát azt mostanában megtapasztaltam párszor, hogy amit NAGYON várok, az lehet, hogy a görcsösség okán aztán mégsem akkor és úgy sikerül… Azt viszont már senki nem veszi el tőlem, hogy volt ma délelőtt 4 órám, amit egyedül tölthettem, csendben, nyugodt körülmények között, CSAK a munkával. Csodálatos volt. Más a szabijának nem örül ennyire

Az én kisnagyfiam, aki MA kezdte az ovit – reggel még nem tudta eldönteni, hogy a füle fáj nagyon vagy csak nem szeretné, ha otthagynám egyedül az oviban. És hát a fülfájást csekkolni eléggé nehéz… Aztán megbeszéltük, hogy bemegyünk, bevisszük a szép új ovis zsákot, a cuccokat, és meglátjuk, hogy fáj-e a füle. Fel is szerelkeztünk, kizárólag egy elemet felejtettem el, de azt totálisan: a benti cipőt.

Hazaszaladtam érte, „addig ott maradt”, és mire visszaértem már elmélyülten játszott, nem volt kérdés, hogy nyugodtan magára hagyhatom. Azért abban maradtunk, hogy ebéd után ma még érte megyek.

Hát egy másik gyermeket kaptam vissza… Csak beszélt és beszélt és beszélt. Gyakorlatilag álomba mesélte magát. A beszámolója rendkívül ellentmondásos és mesés elemekkel sűrűn átszőtt volt, de teljes beleéléssel sorolta, hogy csak egyedül játszott – meg még 15 nevet felsorolt, akikkel igen -, és volt farkas-riadó ebéd közben, ezért nem tudta megenni a levest, meg délelőtt volt tűzriadó is, mert jött egy nagy szikla és felrobbant tőle az ovi, és fel is gyulladt, jöttek a tűzoltók, ők átmentek addig egy másik oviba és csak 10 perc múlva mehettek vissza, amire sikerült újjáépíteni az óvodát és így tovább….

Aztán az egyik mondata közepén elkezdett horkolni. Lehet, hogy a jövőbeli posztjaimat már ő fogja költeni….