A gyerekek táskáját minden este (…. reggel…) ki- és bepakolom. Kizúgnak belőle a balesetet szenvedett ruhák, gesztenyék, elszáradt falevelek porai, és néhány felismerhetetlenségig amortizálódott szagló tárgy, amiről jobb is, ha nem tudom mi volt fénykorában… Majd bepakolom az anti-covid kulacsot, ami nélkül a gyermekem nappal szomjan halna, a váltóruhát, a plusz egy biztonsági váltóruhát, a benti-kinti szettet, a kifertőtlenített fogkefét, cumit, az üzenőfüzetet, a tornacuccot, a délutáni nasit, a másik gyermek kikérő papírját, az igazolást, a pontosan 740 Ft-ot, a pelus, a törlőt, meg amit tegnap elfelejtettem bepakolni – meg is kaptam a magamét érte…
Összepakolom a munkába járós szettem: a kávékapszulát, a mandulatejet, a saját mosogatószivacsot és evőeszközt, mert covidban tilos bent mosogatni, a laptopot, mert a benti gépről nem lehet videós meetinget tartani, a fülhallgatót, hogy hazafelé legyen 20 perc szórakozásom, a popsitörlőt, hogy rendbeszedjem reggel a bölcsi után az összenyálazott blézerem, a bevásárlószatyrot, a teendőim listáját, a kézkrémem, a szemceruzám, a kézfertőtlenítőm és a maszkom.
Összepakolom a délutáni játszóterezős szettet: a gyümölcslét, az aprót a kisboltba, a popsitörlőt a mindenre is, a zsepit, a pénzt a használt kiskabátra. Ja, és a maszkot, mert ha kisbolt, akkor az is kell.
Elpakolom a koszos edényeket, bepakolok a mosogatóba, kipakolok a mosogatóból, elmosogatom, amit nem pakoltam be a mosogatóba, elpakolom a szárítóról. A szennyeskosárban valami sugárfertőzött alien módjára burjánzanak a szennyes ruhák, állandóan kifolynak a tetején. A mosógépbe csaknem minden nap – bepakolom a szennyest, aztán kipakolok, kiteregetem, összehajtogatom, elpakolom, de már megy a következő mosás, sietni kell, hogy legyen hely a szárítón, mire lejár.
Előveszem a gyurmát, elpakoljuk mielőtt előveszem a papírt, a színes ceruzát, elpakoljuk, mielőtt előveszem a legót, elpakoljuk, mielőtt elővesszük a tűzoltóautókat és az állatokat és a ki tudja mire jó műanyag darabokat a játékosláda aljából. Törlöm az asztalt, törlöm a padlót, seprem a homokot, mosom a sarat (ha nem a kutyaszart), nem jön ki a fűfolt, hogy szárad meg reggelre az átázott gumicsizma.
A hosszú hétvégén kiruccantunk. Két éjszaka. Csak lazán. Kedden listát írtam. Szerdán beszereztem. Csütörtökön főztem és kihűtöttem és összepakoltam. A mindent is. Vasárnap reggel újból összepakoltam a szálláson. Konstatáltam, hogy az elhozott cuccok 70%-a érintetlen. De felesleges volt elhozni? Nem. Mert mi van, ha belázasodik, ha bedugul az orra, ha leönti, ha elmerül, ha beázik, ha sáros lesz, ha nem szárad meg, ha tudunk kirándulni, ha nem tudunk kirándulni, ha kint tudunk lenni, ha bent ragadunk…
Hazaérve kipakoltam. Kevesebb, mint 48 óra maga az ottlét, és én nettó kb 5 órát pakoltam be és ki és el és meg. Közben persze megy a mosás és a múltkorról a szárítón maradt ruhákat is muszáj eltakarítani az útból. Plusz egy összehányt gyerekülés, a mai nap koronája. Nem, koronával nem viccelünk. A pont az i-re.
Evés előtt szóltam a fiaimnak, hogy pakolják el a játékaikat (ahogy mindig), mert aztán már mese és alvás.
- De segíts!
- De nem segítek, a játékokat magatoknak kell elpakolni.
- Ez nem igaz, hogy lehetsz ilyen szívtelen, hogy nem segítesz, én ezt nem bírom elpakolni, akkor miért vagy az anyukánk, neked segítened kell!
- Az elmúlt két órában meg sem álltam, csak a ti dolgaitokat pakoltam.
- És miért nem szóltál??? Akkor segítettem volna! Anya, akkor most jegyezd meg ebből a tanulságot. Ha segítségedre van szükséged, akkor SZÓLJÁL!
#túlokos #leütöm #imádom
