Anya törvényeim – közül kettő

Ma éjjel úgy alakult, hogy szűk családunk összes tagját a franciaágyban érte a hajnal – és onnan még meglepően hosszúnak tűnt az idő, mire ébresztett végre az óra. Ilyen már nagyon régen volt. A kisebb fiam teljesen szabadon rúg, csapja hátra a fejét, szorongatja meg a nyakam – ahogy a kedve/álma diktálja. A nagyobb – […]
Vérvétel

Kezeket fel, ki szereti a vércukor terhelést?? Egy kezet sem látok… Hát én sem, de mint tudjuk kötelező terhességi vizsgálat és eljött ennek is az ideje. Tegnap este – nem először – az jutott eszembe, hogy mennyire máshogy készülök mind a három esetben a babánk érkezésére… Az első egy naív, kíváncsi, kiegyensúlyozott felhőben telt, amikor […]
Ágynemű mosás

Azt a megingathatatlannak tűnő törvényszerűséget azonosítottam, hogy amennyiben frissen mosott ágyneműt húzok, a következő éjszaka (változatos típusú) baleset történik, melynek következtében azonnal újra cserélni kell, lehetőleg már az éjszaka közepén. Meglepő módon ez nem csak a gyerekek ágyneműjére igaz, hanem a szülői szettre is. Valahogy a baleset okozója ezeken a kitüntetett éjszakákon odakeveredik, és alternatív […]
Lassan egy hete történt, és képtelen vagyok kiverni a fejemből

Ebben most nem lesz semmi kedves. Ne olvasd el, ha most nem vagy erős. Lassan egy hete történt, és képtelen vagyok kiverni a fejemből. A szokásos játszótéren, a szokásos időpontban múlattuk az időt a gyerekekkel, amikor egy ismeretlen családra lettem figyelmes. Elsőre nem volt bennük semmi különös, de mégis, azt éreztem, hogy valami nem stimmel. […]
Egy érzelemdús nap margójára – avagy csapongó blog egy magas csapásszámú nap végén

Ma rendkívül érzelmes, érzelmi kitörésekben, hangerőben és könnyekben gazdag napom volt. Mondjuk ez nem olyan nagyon meglepő/ritka, mert ebben a családban valahogy senki nem bír visszafogott lenni, akárhogy is szeretném. De ma tényleg. Minden napszakra jutott valami igazán erős. Agyeldobós, veszekedős, megbánós, bosszantós, kétségbeesős, meghatós, megrázós, plusz a szokásos. 😊 Végtelenül hálás vagyok – sokat […]
Személyi edzés 2. – AZ Edzések

Jelentem 8 fullos személyi edzésen túl vagyok, huhh… Hát nem mondom, hogy nem volt kemény… Az elvárt szint meghatározása és betartatása Szerintem a legfontosabb erőssége a (jó) személyi edzésnek bármi más mozgáshoz képest, hogy az edző – ha ügyes – nagyon ügyesen belövi óráról órára azt a szintet, amit te már nem nézel ki magadból, […]
Az én Karácsonyom – 2020

Szerintem bármelyikünk karácsonyáról lehetne írni regényt. Ha várjuk, ha nem, ha készülődősek vagyunk, ha nem, ha sokan ünneplünk, ha kevesen, ha idegbetegen, ha nem (ja várj, ilyen nincs ? – vagy mégis?!?) – minden esetben lenne miről írni. De máséról nem írhatok, így leírom az ÉN VALÓDI, idei karácsonyom. Nem akarom festeni magam, én nem […]
Személyi edzés 0. – Az előzmények

Ti is azok közé az emberek közé tartoztok, aki szerint – ha csak nem élsportolóról van szó – személyi edzőhöz járni az idő- és pénzmilliomos emberek fellengzős hobbija? Én bevallom, hogy így gondolkoztam róla. Pontosabban nem is igazán gondolkoztam én ilyeneken, csak ha szóba került, vagy láttam – megboldogult gyermek előtti életemben – edzőteremben személyi […]