Anyaság 50 árnyalata podcast sorozat
Az Anyaság 50 árnyalata című podcast sorozatom első epizódjában egy fiatal, keresztény várandós kismamát, Kirát kérdezgettem. Hogy miért tartom fontosnak a vallását említeni? Azért, mert a beszélgetésünk során teljes mértékben meggyőződtem arról, hogy számára a vallása, az ebből fakadó értékrend, gondolkodásmód, és nem utolsó sorban – sőt, számomra lenyűgöző jelenléttel – a támogató közösség […]
Negyedik trimeszter

Tegnap este vacsoráztunk. A kislányunk is az ölemben szopizott, én közben eszegettem a melegszendvicsem, ügyelve arra, hogy ne egyem le őt. Vagy legalább ne a fejét… Egyszer csak elkezdett hangosan rotyogtatni, mire boldog mosoly öntötte el az arcomat – Egészségedre, nyomjad még bébi! – és haraptam egy következőt a szendvicsbe. A férjem, aki egyébként nem […]
Thinking outside of the box – avagy a dobozon kívül gondolkodni

Tegnap este kisebb pánikba estem, amikor konstatáltam, hogy elfogyott a kontaktlencse folyadékom. Tisztán emlékeztem, hogy még nagy pocakkal ugyan, de nem olyan nagyon rég a férjem KETTŐ dobozzal is vett, pont az ilyen pánikhelyzet elkerülése céljából, ezt hangsúlyozta is, amikor átadta. A miheztartás végett: nekem volt nagy pocakom ekkor, nem a férjemnek. Most meg kerestem […]
Három gyerekkel… a nyár…

Már elmúlt 5 hetes a kislányom, lassan letelik a hivatalos gyermekágyas időszak… Eddig olyan szerencsés voltam, hogy legalább az egyik fiút, ha nem mindkettőt, nem nekem kellett nappal szórakoztatnom, most viszont eljött ennek is az ideje. Bevallom eléggé be voltam ettől előzetesen rosálva. Persze tudom én az eszemmel, hogy valahogy csak lesz… Meg öten azért […]
T/1 avagy negyedik trimeszter

Tegnap este vacsoráztunk. A kislányunk is az ölemben szopizott, én közben eszegettem a melegszendvicsem, ügyelve arra, hogy ne egyem le őt. Vagy legalább ne a fejét… Egyszer csak elkezdett hangosan rotyogtatni, mire boldog mosoly öntötte el az arcomat – Egészségedre, nyomjad még bébi! – és haraptam egy következőt a szendvicsbe. A férjem, aki egyébként nem […]
Apák napja idén, nekünk

A nagy hőségtől mindenki tikkadozik a gyermekágyon, így ránéztem a telexre, és belekezdtem egy nagyon hosszú cikk olvasásába, ami az apás szülésről, illetve annak apai megéléséről szól. Persze nem tudtam végigolvasni, mert a hormonkoktél és a kevés, rossz minőségű alvás miatt jelenleg aztán bármin tudok sírni, és ezt már végképp nem akartam. Viszont utólag megihletődtem, […]
Mikortól Anya valaki?

Én úgy képzelem, hogy az anyaság csírái folytonosan bennünk vannak, mióta csak létezünk. Mivel már magzati korban kialakulnak a petesejtjeink, tulajdonképpen a nagymama várandós pocakjában már ott vannak az unokái. Hogy kinél mikor, minek hatására és hogyan aktiválódik szinte a semmiből – vagy éppen folyton a felszínen van és csak picit nő már az […]
Anya törvényeim – közül kettő

Ma éjjel úgy alakult, hogy szűk családunk összes tagját a franciaágyban érte a hajnal – és onnan még meglepően hosszúnak tűnt az idő, mire ébresztett végre az óra. Ilyen már nagyon régen volt. A kisebb fiam teljesen szabadon rúg, csapja hátra a fejét, szorongatja meg a nyakam – ahogy a kedve/álma diktálja. A nagyobb – […]
Ágynemű mosás

Azt a megingathatatlannak tűnő törvényszerűséget azonosítottam, hogy amennyiben frissen mosott ágyneműt húzok, a következő éjszaka (változatos típusú) baleset történik, melynek következtében azonnal újra cserélni kell, lehetőleg már az éjszaka közepén. Meglepő módon ez nem csak a gyerekek ágyneműjére igaz, hanem a szülői szettre is. Valahogy a baleset okozója ezeken a kitüntetett éjszakákon odakeveredik, és alternatív […]
Beégett mondatok

2015 Még éppenhogy túl voltunk a pozitív terhességi teszt első érzelmi hullámvasútján, amikor egy rutin vizsgálatra várva a kórház folyosóján ücsörögve megkaptam az első bénító, örökre beégett mondatot, ráadásul egy szülésznőtől: „óó, ez a típus, ezzel a kötőszövettel… mindig szétszakadnak… nem baj, majd összevarrunk!” Korábban is sokat foglalkoztam már önismerettel, a korlátozó hiedelmekkel, így azt […]
Újra iszom kávét

Újra iszom kávét. Az első hónapokban a gondolatától is felfordult a gyomrom, de egy ideje megint kívánom. Ráadásul a védőnő maga javasolta, hogy 100/80as “fehérköpenyes” vérnyomással jót tehetne a közérzetemnek némi koffein. Tegnap végül ittam kettő rendes után még egy koffeinmenteset is – ez a régi adagom. Hogy ezzel van összefüggésben vagy sem, ki tudja, […]
Egy érzelemdús nap margójára – avagy csapongó blog egy magas csapásszámú nap végén

Ma rendkívül érzelmes, érzelmi kitörésekben, hangerőben és könnyekben gazdag napom volt. Mondjuk ez nem olyan nagyon meglepő/ritka, mert ebben a családban valahogy senki nem bír visszafogott lenni, akárhogy is szeretném. De ma tényleg. Minden napszakra jutott valami igazán erős. Agyeldobós, veszekedős, megbánós, bosszantós, kétségbeesős, meghatós, megrázós, plusz a szokásos. ? Végtelenül hálás vagyok – sokat […]
2021 első randija

Egy térd a vesémben. De olyan stabilan, hogy már hiányozna, ha nem fúródna bele. Túl világos van. Miért nem tudja rendesen lehúzni a redőnyt?!? Hányszor mondtam már, hogy én sötétben szeretek aludni!! Értem, hogy neki mindegy. Köhögés. Olyan igazi krákogós, fuldokló köhögés a gyerekszobából. Amelyik nem a vesémet nyúzza, az meg köhög… Hogy lesz így […]
Olga és az alfám

Na az van kedves Olvasóm, hogy ma végre feltoltam egy kicsit az alfám! Igaz, eddig nem tudtam, hogy erre van szükségem, és különösen azt nem tudtam, hogy így kell mondani, de ha már így összeállt a kép, akkor beavatlak Téged is. Leülök dolgozni – be kell fizetni a bölcsit!, mikor is lesz az oviban a […]
Nyaralás margójára

Uramisten mi ez a sok cucc? Szerinted ez befér az autóba? Induljunk már! Jaj, még visszaszaladok! Nem tudom bekötni. Pedig tegnap sikerült. milyen hosszú az út? Másfél óra. Az nagyon sok. Édes kekszet kérek. Sós nincs? Ne morzsázz! Szomjas vagyok! Óvatosan! Ne rugdoss! Ne kiabálj! Halkabban már! Még hosszú az út? Még egy óra. Pisilni […]
#szarügy – Karantén életérzés

Egy hónapja vagyunk itthon a két gyerekkel nem kevés munka mellett, és most érzem magamban az erőt, hogy megosszam a sztorijainkat – talán terápiás céllal is. Vigyázat, nem fogok szépíteni… Elsőre – vajon miért – a kakasztorikat hoztam, bocs, #szarügy, ez van. Legyen rögtön három belőle – nem azért, mert ne tudnék többet is mesélni, […]
Szerelem allegória

Bevallom, én nem szeretem, mikor valaki a gyermekére azt mondja, hogy szerelmes belé, vagy egyenesen a szerelmének szólítja. Nekem az a véleményem, hogy a szerelem az a szerelem. Nincs külön szavunk arra az érzésre, amit a gyermekünk iránt táplálunk. És ha jobban végig gondolom, akkor rengeteg egyezőség van a szerelemmel, tehát ezennel ünnepélyesen megbocsátok magamban […]
Családi naptár 2019

A családi programokat, elfoglaltságokat, ünnepeket tartalmazó naptárunk hagyományos, fizikai naptár, havi lapozós, ami kint van a falon, hogy bárki gyorsan rá tudjon pillantani. Lehet, hogy kissé elavult, de én szeretem. Szép képek vannak benne, és jó ránézni, ahogy egyre telik különböző bejegyzésekkel. Most, hogy újra dolgozom, kicsit nehézkes, mert egy csomó mindent duplikálok az elektronikus […]
Ho-ho-ho-hóóóó

Az első hó. Az első pár percben mindig gyermeki örömmel tölt el. Szeretem az arcom az ég felé fordítani, hiszen az első hó megszépít ? De ez a lelkesedésem általában elég gyorsan alább hagy. Nem vagyok egy téli ember. Utálok fázni, márpedig tudok nagyon fázni. Nem kattantam rá a téli sportokra. A havat – ha […]