Itt van újra
Mint már mondtam, nekem a szeptember egyfajta miniújév. Ma, ahogy szüreteltük a mogyoróbokrot, eszembe jutott, hogy kb pont egy éve ugyanígy, ugyanezen bokornak a termése volt az illusztrációja az őszköszöntő, merengő posztomnak. Így hát ezerrel beindult a fejemben az évértékelés. Akkor aggódtam a második hullámtól, a sötét, hideg napok bezártságától, hát nem hiába. Megvolt minden, […]
Egy éve
Egy éve történt, hogy elkezdődött egy új időszámítás. Naivan egy darabig reménykedhettünk benne, hogy ez valami átmeneti, vége lesz, és utána minden ott folytatódik, ahol előtte abbahagytuk, de azért legkésőbb mostanra azt gondolom, már mindenki belátta, hogy ugyanolyan sosem lesz. Más lesz, és persze bizonyos szempontokból lehet az a más sokkal jobb is, mint régen. […]
Tavaszi őrület reloaded
Na, Ti hogy vagytok? Milyen lelkiállapotban? Milyen gondolatokkal? Az én reakcióm némileg meglepő… 1. Váratlanul ért. Jajjj, persze, dehogy ért váratlanul, a hülye is tudta, hogy bekövetkezhet, még mondogattam is, az elmúlt napokban egyre gyakrabban. Összefacsarodó szívvel konstatáltam, hogy kedden már kihalt volt az ovival szembeni általános iskola. Nem véletlenül használtam ki 1000%-ig a tegnapi […]
Ruhatárjegy
Szemerkélő eső, sötét, sírás és nevetés, kiabálás, a saját gondolataidat is alig hallod, a fejed zakatol. Beadtad a ruhatárjegyed, próbálsz türelmesen várni, de már mennél haza. Kicsit aggódsz, hogy nem a tiedet hozzák ki mégsem, nő a frusztráció, és újra várnod kell. Esetleg valaki másnak már kiadták és elkallódott. Végre megkapod. Nincs benne sok köszönet, […]
Ha ez az ágy beszélni tudna… – Karantén életérzés
Én nem tudom mi ütött ezekbe, komolyan… Eddig éltem a kis megszokott életemet, kiszámítható napirenddel, rengeteg pihenéssel, amikor senki sem nehezedett rám. Most meg, gyakorlatilag non-stop történik valami a hátamon, és ennek már a hatodik hete… Nem mintha nem szeretném a kis gazdáimat az utódaikkal együtt, na de én sem vagyok már mai bútordarab… Meg […]
Hullámvasút – Karantén életérzés
Örülsz, hogy végre van több időd saját magadra? Boldog vagy, hogy folyamatosan együtt lehetsz a gyerekekkel? Felvillanyoz, hogy végre felújíthatod a lakást, kicsinosíthatod a kerted? Inspiráló, hogy megtanulhatsz egy új nyelvet, vagy gitározni vagy elmélyedhetsz a hobbidban? Megerősíti a kapcsolatotokat, hogy sokat sétáltok kettesben? Büszke vagy a kovászos kenyeredre vagy a gyerekekkel közös kézműveskedés eredményére? […]
#szarügy – Karantén életérzés
Egy hónapja vagyunk itthon a két gyerekkel nem kevés munka mellett, és most érzem magamban az erőt, hogy megosszam a sztorijainkat – talán terápiás céllal is. Vigyázat, nem fogok szépíteni… Elsőre – vajon miért – a kakasztorikat hoztam, bocs, #szarügy, ez van. Legyen rögtön három belőle – nem azért, mert ne tudnék többet is mesélni, […]
COVID utópiák
május Jajj, Drágám! Emlékszel, mikor hónapokig egész álló nap émelyegtem és almát rágcsáltam és kekszet zabáltam? Azt hittem, sosem lesz vége… Emlékszel, mikor jött a foga, és éjjeleken át félóránként keltünk, alig aludtunk heteken át? Azt hittük sosem lesz vége… Emlékszel, mikor már olyan frusztrált volt, hogy nem tudja elmondani, ami az okos kis fejében […]