Anyaság 50 árnyalata podcast sorozat
Az Anyaság 50 árnyalata című podcast sorozatom első epizódjában egy fiatal, keresztény várandós kismamát, Kirát kérdezgettem. Hogy miért tartom fontosnak a vallását említeni? Azért, mert a beszélgetésünk során teljes mértékben meggyőződtem arról, hogy számára a vallása, az ebből fakadó értékrend, gondolkodásmód, és nem utolsó sorban – sőt, számomra lenyűgöző jelenléttel – a támogató közösség […]
Időgazdálkodás – egyszerűen nagyszerű
Mára egy végtelenül egyszerű tippet hoztam, amit ugyanakkor sokan mégsem csinálnak meg. Írd össze az összes feladatod, amiről tudsz, és rendelj mellé (határ)időket vagy időintervallumokat. Ha egy feladat összetett, írd le egyesével az összes részlépést is, főleg, ha azok egymásra épülnek, vagy egyszerűen nem egy időben elvégzendők. Pro tipp: a naptáradba is írd be a […]
Energiatöltők és -rablók
Az idő/energia gazdálkodás sorozatomban volt róla szó, hogy milyen fontos azonosítani a napirendedben, illetve a fejedben-szívedben, hogy mi tölt fel energiával és mi szív le. Találtam egy kis felsorolást. Neked mik a legrelevánsabbak? Hogy lehetne több a jókból és kevesebb a rosszakból? Én azt tapasztaltam, hogy ha valami megborul – például most nálam […]
Időgazdálkodás – értékeljünk!
Lenne pár kérdésem… Folytatva a színes napirendes feladatot, és direkt vártam 3 napot, hogy ülepedjenek az első megállapítások, érzések… Lehet, hogy már dolgoztak is benned (?) – Mi kellene ahhoz, hogy több zöld legyen? – Mi kellene ahhoz, hogy gyakrabban legyenek zöldek? – Mi kellene ahhoz, hogy kevesebb piros legyen? – Átminősülhet-e egy piros zölddé? […]
Időgazdálkodás – órarend!
Van kedved egy gyakorlathoz? Tegnap már szó esett a töltődés fontosságáról. Mostanra szerintem nem is kérdés, hogy miért fontos a hatékony idő- avagy energiagazdálkodás szempontjából. Egy feladatra hívlak. Írd össze, akár egészen szűk idősávonként, hogy egy átlagos hétköznapod, illetve hétvégi napod mivel telik. Akár 10 perces, félórás sávokkal. Ábrázold úgy, mintha egy órarend lenne. Most […]
Időgazdálkodás vagy energiagazdálkodás?
Energiamenedzsment? Wtf? Na, kipróbáltad, hogy követed az intuíciód? Az előző levelem némiképp folytatva behozok egy olyan további aspektust az időgazdálkodás, feladatok tervezése témakörbe, ami úgy szól az energiákról, hogy azt a leginkább racionális elme is elismeri. Manapság már divatos időgazdálkodás helyett energiagazdálkodásról beszélnünk. Ugyanis egy adott feladat különböző időpontokban és különböző körülmények között nem csak […]
Időgazdálkodás – kérdésben lenni
Nyitott vagy eldobni a racionális agyad? A sorozat első részében mutattam egy technikát, hogy hogyan lehet fejből, racionálisan priorizálni a teendőket a fontos-sürgős mátrix segítségével. Ma egy másik utat mutatok be. Ösztönösebb, akár spirituálisabb embertársaink azt mondják, hogy ha tudunk nagyon a jelenben lenni, ráhangolódni a valódi tudatosságra, és magunkban folyton feltesszük azt a kérdést, […]
Időgazdálkodás – fontos? sürgős?
Arra gondoltam, indítok egy időgazdálkodásról szóló sorozatot. Ez a téma ugyanis úgy vettem észre, hogy élethelyzettől függetlenül szinte mindenkinek jól jön. Elsőre legyen itt egy általános érvényű, “hivatalos” teendő-priorizálási módszertan. Ismered a fontos-sürgős mátrixot? Ha igen, akkor is érdemes újra és újra átgondolni a feladatainkat ebben a szemléletben. A módszer azt mondja, hogy ha úgy érzed, […]
Negyedik trimeszter
Tegnap este vacsoráztunk. A kislányunk is az ölemben szopizott, én közben eszegettem a melegszendvicsem, ügyelve arra, hogy ne egyem le őt. Vagy legalább ne a fejét… Egyszer csak elkezdett hangosan rotyogtatni, mire boldog mosoly öntötte el az arcomat – Egészségedre, nyomjad még bébi! – és haraptam egy következőt a szendvicsbe. A férjem, aki egyébként nem […]
Nyaralunk
Én önmagában erre a tényre büszke vagyok, hogy három gyerekkel, ahol a legkisebb egy folyton testen lévő kéthónapos, eljöttünk otthonról. Tudom, hogy sokan komoly utazásokba vágják a fejszéjüket már ilyenkor is, de tőlünk ez is vagányság. Kedvenc helyünkön vagyunk: hatalmas területen elterülő villapark játszóterekkel, játszóházzal, ugrálóvárral, animátor programokkal. (Meg persze medencékkel) Arra lettem figyelmes, hogy […]
Anyatestem
Az elmúlt öt évben, mióta blogolok, többször is írtam test(kép) témában. Ezúttal az hozta az alapihletet, hogy néztünk néhány (elő) döntőt a tévében az atlétikai vb-ről, és többször rácsodálkoztam, hogy milyen gyönyörű az izmos, funkcionális, kidolgozott emberi test, és milyen hihetetlen teljesítményekre képes. Én (újfent) testi mélyponton vagyok, ami a tükörképem illeti, de hát ez […]
Megborultunk
Megborultunk… Főként a kislányom, de mint a múltkor kifejtettem, teljesen adekvát a T/1 használata. Na az van, hogy hazajöttünk a nyaralásból hétfőn. Nem szépítem, ez nettó 60 perc üvöltés az autóban, amit mi négyen többiek némi gyomorgörcsben, szenvedéstől eltorzult arccal, de néma apátiában vészeltünk át. Még a fiúknak sem volt kedvük hozzátenni a hangzavarhoz. Majd […]
Rosszaság
Fogalmam sincs, hogy miért pont most és miért ennyire erősen, de azt érzem, hogy színt kell vallanom a „rosszasághoz” való viszonyomról. Persze nem tudnám pontosan definiálni a rosszat, maradjunk annyiban, hogy amit valaki helytelenít, kifejezi, hogy nem tetszik neki, VAGY, amiről én azt gondolom/gondoltam, hogy helytelenítené, ha megtudná… Én egy megfelelős kislány voltam. A hibázást […]
Thinking outside of the box – avagy a dobozon kívül gondolkodni
Tegnap este kisebb pánikba estem, amikor konstatáltam, hogy elfogyott a kontaktlencse folyadékom. Tisztán emlékeztem, hogy még nagy pocakkal ugyan, de nem olyan nagyon rég a férjem KETTŐ dobozzal is vett, pont az ilyen pánikhelyzet elkerülése céljából, ezt hangsúlyozta is, amikor átadta. A miheztartás végett: nekem volt nagy pocakom ekkor, nem a férjemnek. Most meg kerestem […]
Három gyerekkel… a nyár…
Már elmúlt 5 hetes a kislányom, lassan letelik a hivatalos gyermekágyas időszak… Eddig olyan szerencsés voltam, hogy legalább az egyik fiút, ha nem mindkettőt, nem nekem kellett nappal szórakoztatnom, most viszont eljött ennek is az ideje. Bevallom eléggé be voltam ettől előzetesen rosálva. Persze tudom én az eszemmel, hogy valahogy csak lesz… Meg öten azért […]
psszt! pssss
Kimentek a férfiak, beszélhetünk róla? Nem a hüvelygombáról lesz szó… Hanem egy talán még nagyobb taburól, ami pedig a várandóssággal, szüléssel, cipekedéssel sajnos vagy sem, de tényszerűen nagyon gyakran együtt jár. Ez pedig a vizelettartási gondok, avagy inkontinencia. Az első szülésem előtt is ismertem ezt a szót, de eszembe sem jutott, hogy közelebbről is megismerkedünk […]
T/1 avagy negyedik trimeszter
Tegnap este vacsoráztunk. A kislányunk is az ölemben szopizott, én közben eszegettem a melegszendvicsem, ügyelve arra, hogy ne egyem le őt. Vagy legalább ne a fejét… Egyszer csak elkezdett hangosan rotyogtatni, mire boldog mosoly öntötte el az arcomat – Egészségedre, nyomjad még bébi! – és haraptam egy következőt a szendvicsbe. A férjem, aki egyébként nem […]
Az induló csomag – tudás birtokában a mi felelősségünk
Az új kis élet két sejtből indul, amiben már benne van a hozomány, a kromoszómák révén, hogy apánktól mit kaptunk, hogy anyánktól mit kaptunk, és ennek az elegyéből fog egy program elindulni. A sejtmemória felfedezéséért már Nobel-díjat adtak. Ez még elsősorban genetika, bár mióta fejlett az epigenetika kutatása, azóta bizony el kell fogadnunk, hogy már […]
Anyaság 50 árnyalata podcast sorozat elindult!
Miközben mi a kórházban nagyon el voltunk foglalva a kislányommal, na meg nagyon hiányoztak a család otthoni, fiú tagjai, én is majdnem meglepődtem, hogy útjára indult az Anyaság 50 árnyalata podcastom. De szerencsére előre beidőzítettem. Ez egy olyan interjú sorozat, amit mindenféle élethelyzetben lévő és gondolkodásmódú nőtársammal készítettem az elmúlt fél év során – az […]