Thinking outside of the box – avagy a dobozon kívül gondolkodni

Tegnap este kisebb pánikba estem, amikor konstatáltam, hogy elfogyott a kontaktlencse folyadékom. Tisztán emlékeztem, hogy még nagy pocakkal ugyan, de nem olyan nagyon rég a férjem KETTŐ dobozzal is vett, pont az ilyen pánikhelyzet elkerülése céljából, ezt hangsúlyozta is, amikor átadta. A miheztartás végett: nekem volt nagy pocakom ekkor, nem a férjemnek. Most meg kerestem […]
Három gyerekkel… a nyár…

Már elmúlt 5 hetes a kislányom, lassan letelik a hivatalos gyermekágyas időszak… Eddig olyan szerencsés voltam, hogy legalább az egyik fiút, ha nem mindkettőt, nem nekem kellett nappal szórakoztatnom, most viszont eljött ennek is az ideje. Bevallom eléggé be voltam ettől előzetesen rosálva. Persze tudom én az eszemmel, hogy valahogy csak lesz… Meg öten azért […]
psszt! pssss

Kimentek a férfiak, beszélhetünk róla? Nem a hüvelygombáról lesz szó… Hanem egy talán még nagyobb taburól, ami pedig a várandóssággal, szüléssel, cipekedéssel sajnos vagy sem, de tényszerűen nagyon gyakran együtt jár. Ez pedig a vizelettartási gondok, avagy inkontinencia. Az első szülésem előtt is ismertem ezt a szót, de eszembe sem jutott, hogy közelebbről is megismerkedünk […]
Tudatosság – gyakorlattal

A tudatosság egy olyan állapot, amikor teljesen jelen vagy a pillanatban, tudatosan észleled és elfogadod az érzéseidet, gondolataidat és cselekedeteidet. Megfigyeled azokat, ugyanakkor észreveszed, hogy nem vagy velük azonos, azok csak gondolatok, nézőpontok, rajtad múlik, hogy egy másik reakciót, cselekedetet választasz-e ezúttal, mint egyébként szoktál. Amikor tudatosan figyelsz magadra és a környezetedre, képes vagy: 1. […]
Ágynemű mosás

Azt a megingathatatlannak tűnő törvényszerűséget azonosítottam, hogy amennyiben frissen mosott ágyneműt húzok, a következő éjszaka (változatos típusú) baleset történik, melynek következtében azonnal újra cserélni kell, lehetőleg már az éjszaka közepén. Meglepő módon ez nem csak a gyerekek ágyneműjére igaz, hanem a szülői szettre is. Valahogy a baleset okozója ezeken a kitüntetett éjszakákon odakeveredik, és alternatív […]
Beégett mondatok

2015 Még éppenhogy túl voltunk a pozitív terhességi teszt első érzelmi hullámvasútján, amikor egy rutin vizsgálatra várva a kórház folyosóján ücsörögve megkaptam az első bénító, örökre beégett mondatot, ráadásul egy szülésznőtől: „óó, ez a típus, ezzel a kötőszövettel… mindig szétszakadnak… nem baj, majd összevarrunk!” Korábban is sokat foglalkoztam már önismerettel, a korlátozó hiedelmekkel, így azt […]
Újra iszom kávét

Újra iszom kávét. Az első hónapokban a gondolatától is felfordult a gyomrom, de egy ideje megint kívánom. Ráadásul a védőnő maga javasolta, hogy 100/80as “fehérköpenyes” vérnyomással jót tehetne a közérzetemnek némi koffein. Tegnap végül ittam kettő rendes után még egy koffeinmenteset is – ez a régi adagom. Hogy ezzel van összefüggésben vagy sem, ki tudja, […]