Na, Ti hogy vagytok? Milyen lelkiállapotban? Milyen gondolatokkal?
Az én reakcióm némileg meglepő…
1. Váratlanul ért.
Jajjj, persze, dehogy ért váratlanul, a hülye is tudta, hogy bekövetkezhet, még mondogattam is, az elmúlt napokban egyre gyakrabban. Összefacsarodó szívvel konstatáltam, hogy kedden már kihalt volt az ovival szembeni általános iskola. Nem véletlenül használtam ki 1000%-ig a tegnapi szabadnapomat, stb.
De mégis, nem tudom jobban megfogalmazni, hogy váratlanul ért. Annyira bíztam már benne, hogy a hosszú ideje fennálló korlátozásoknak végre valahára beérik a gyümölcse, hogy csak beoltottak már jópár embert. Na és végre jön a tavasz, süt a nap, olyankor egyszerűen mindennek JOBBnak kell lennie!!!
De nem…
2. Durva de ja vue tört rám
Érdekes, hogy bár voltunk így-úgy karanténban közben is, és vannak sokkal frissebb élményeim, tapasztalataim, okosságaim, de mégis hirtelen visszazuhantam egy évvel ezelőttre. És már ott ücsörögtem azonnal fejben az udvarban lévő kis homokozó szélén, a két zabolátlan gyermekkel, fülemben a meetinggel, rettegve attól, hogy mikor merül le a kütyüm, és hogy mikor kell megszólalnom. Hogy épp mi lesz a háttérzaj, és hogy egyáltalán tudok-e bármi értelmeset beszélni még így a sok végletekig kifeszített nap után. A sok nem alvás, a sok aggodalom, a sok konfliktus, a sok lelkiismeret furdalás után, az állandó hiányérzettől szétmardosva.
3. Azonosítottam, hogy már más a helyzet
Mikor odáig jutottam, hogy bevillant, ahogy a gyerekszobában állva, a pelenkázón cserélgetem a céges laptopot és a pelenkázandó gyermeket, és így próbálok megválaszolni legalább a legfontosabb emaileket, hirtelen rájöttem!!! Hogy már nincs is pelenkázó a gyermekszobában!!! Átrendeztük nyáron!!!
EZ NEM UGYANAZ A HELYZET!!!
Ez a felismerés eufórikus állapotba repített.
Nem ugyanolyan lesz ez a tavasz! Ez más lesz! És lehet jobb! Hát annyi minden történt azóta… Egy évvel csak idősebbek a gyerekek, voltunk együtt párszor karanténban, azóta is dolgoztunk együtt itthon, jobban hozzászoktak már, hogy mi dolgozunk, meg mi is ahhoz, hogy ők ott rohangálnak csatakiáltásokkal a „munkahelyünkön”.
4. Átkapcsoltam megoldásfókuszba
Megpróbálom ezt a tavaszt jobban csinálni. Nem aggódok annyit azon, amin nincs értelme. Lazább leszek. Ügyesebben szervezem a munka- és a háztartási folyamataimat. Észreveszem, hogy nem csak négyen vagyunk ebben a világban, és összefogunk és segítséget kérünk és adunk akivel csak lehetséges.
NEM HAGYOM, hogy ez a hír most teljesen kibillentsen a végre oly nehezen összeszedett lelki nyugalmamból!
TUTI lesz jópár mélypont. De lesz legalább annyi vicces sztori. És egyszer CSAK VÉGE LESZ ENNEK IS!!!
Vége lett az éjszakázásnak, a fogzásnak, a szeparációs szorongásnak, a pelenkának, a mikorbeszélmárnak, egyszer ENNEK IS VÉGE LESZ!
Addig meg ventilálok ide (is). Ahogy szoktam……
